Az 59. Mecsek Rallye első napján kétszer teljesítették a versenyzők a Pécsvárad–Hosszúhetény gyorsasági szakaszt. A közel 32 kilométernyi mért távon a Vincze–Kocsis kettős autózta a legjobb időt, Bútorék és a pécsi Lászlóék előtt. Hogy miként értékelték a versenyzők az első nap eseményeit, a pécsi Széchenyi téri rajtceremónián készült beszélgetésekből kiderül.

Vincze Ferenc – 1. hely.: „A második kör jobban sikerült, állítottam a lengéscsillapítón és kifejezetten

jobb lett ezen a dobálós úton. Elsőre túl puha volt és libikókázott, most sokkal stabilabb volt az

erdőben azon a nagyon hepehupáson az autó. Ilyen úton még nem is mentem a kocsival, úgyhogy

teszt jelleggel ez is jó volt, hogyha bárhová máshová elmegyünk, akkor már egy ilyen útra is van egy

viszonylag jó beállításunk. Magabiztosabb voltam, az időn is sokat javítottam az előzőhöz képest.

Most már kezdem érezni, hogy fáradok, de megpróbálok este pihenni, hátha holnap még javul az

állapotom. Holnap hosszú nap lesz, igaz a legnehezebb és a leghosszabb gyorsasági a mai volt, de

mindegyik nehéz, talán kicsit rövidebbek, de ott kell lenni fejben azokon is, nem szabad hibázni, az a

lényeg.”

Bútor Róbert – 2. hely: „Sokkal tisztább volt vezetéstechnikailag a második kör. Érezhetően

letisztultabbak voltak a mozdulataim, kevesebb volt a belepumpálás, a ballábfékezgetés. Időben

ugyan csak 3.5 másodpercet tudtunk javulni. Azt hittem több lesz a javulás, mert belülről sokkal

gyorsabbnak tűnt, de hát ez mindig becsapós egy kicsit. Természetesen nem teljesen a saját

stílusomban megyek, hiszen a fékre vigyáznom kell, sokkal többet használom a ballábféket, mert úgy

tudom magamat adni. De nagyon élveztem minden pillanatát. Fanni szenzációs volt, egyetlen egy

apró hiba sem volt benne, minden pontosan, időben, jó hangsúllyal érkezett tőle. Örülök, hogy túl

vagyunk ezen a két gyorsaságin, abszolút jó élmény volt. Holnap kicsit rövidebbek a gyorsaságik, így

remélem, a fék nem kap majd akkora terhelést. A pályák nyitottabbak lesznek, helyezkedősebbek,

közutasabb jellegűek, meglátjuk, hogy ez jobban fekszik-e vagy kevésbé. Nagyon az elején vagyunk,

minden új, biztos, hogy lehet sokkal gyorsabban menni, de most Fanni olyan, mintha az egyik

kislányom lenne, úgyhogy vigyáznom kell rá, meg magamra is, úgyhogy csak az ésszerűség határán

belül megyünk holnap is.

László Martin – 3. hely: Eljöttünk egy olyan beállítással, ami sajnos nem működött. Kevés adatunk és

információnk van az autóról, eddig csak jó úton vezettem, úgyhogy abban bíztam, hogy hátha a

magabiztosság segíteni fog, de sajnos az első körben Pécsváradon ilyen rossz útminőségnél ez nem

működött és rengeteget kaptunk. Nagyon sokat állítottunk az autón és sokkal jobb lett, második időt

tudtunk autózni. Ennek örülök. Holnap harmadik helyről folytatjuk, és nagyon gyorsan szeretnék

menni.

Herczig Patrik – RC4 1. hely: Nem volt könnyű a mai szakasz, de holnap is elég nehezek várnak ránk.

Örülünk, hogy vezetünk, eddig minden a terv szerint alakul. Jól sikerült a tesztünk, az autó is

hibátlanul működik. Az első körben óvatosan kezdtünk, utána a másodikban igyekeztünk gyorsulni.

Az élmény másodszor nagyon jó volt, útközben mondtam is Kristófnak, hogy zseniális, nagyon-nagyon

jó. Minden méterét nagyon élveztük, örülünk, hogy itt lehetünk. A holnapi változtatásokat este

kitaláljuk a csapattal, aztán ha kell, módosítunk a körök között a szervizben.

Ifj. Fogarassy Attila – RC4 2. hely: A második körben lecsúsztunk az autó bal hátuljával, azt hittem,

hogy ott is maradunk, de kijött. Az előbb nem nyílt az ajtó, de most úgy látom, hogy nincs nagy

sérülés. Szerencsére sok idő nem maradt bent mert álltam a gázon és visszaugrasztottunk, így 4-5

másodpercet veszíthettünk. Megijesztettük magunkat, de ettől eltekintve minden nagyon jó. Az elsőt

meg tudtuk nyerni, most másodikak lettünk, összetettben is ott vagyunk. Holnap kilenc gyorsasági, és

támadunk. Remélem, jó nagyot csatázunk Herczig Patrikékkal, egészen a végéig.

Matics Mihály – P14 1. hely: Ebben a korban már az egyik legnehezebb feladat a kocsiból kiszállni, a

Széchenyi téren sem volt egyszerű, mert szűk a kijárat. (nevet) Az első gyorsasági még olyan alvós, belekezdős volt. Elfelejtettem a kocsit lepuhítani és a többi, aztán a másodikra már sikerült

kompenzálni, lepuhítottam, ragyogóan működött, de most meg keveset tankoltunk és a szélesen

ellötyögött a benzinem már a végén, de ennek ellenére minden rendben van. Szombaton szeretnék

ugyanígy haladni. Kockázatmentesen megyünk, ugyanígy akarjuk folytatni. Atit (Rongits), szeretnénk

magunk mögött tartani, bár neki a Kisvaszar nagyon megy, de majd meglátjuk, mire lesz elég.

Tóth Tibor: Nagyon tetszett a mai nap. Tiszták a gyorsok, le vannak bólyázva, jól lehet

rajtuk versenyezni.

László Martin: Jó volt. Az első gyorsra kicsit kemény volt az autónk, másodikra elég sokat

állítottunk rajta és sikerült második időt jönnünk, most harmadikok vagyunk abszolútban.

Holnap nagyon gyorsan szeretnénk menni.

Kovács Antal: A második gyors már nem volt rossz, az elsőnél még nagyon tapogattunk.

Tavaly sajnos a második napon kiestünk, ebből az irányból legalább tíz éve már nem mentünk

a pályán. Ez nagyon nehéz szakasz, ennek megfelelően jó nagy hátrányt zsákoltunk be. A

holnapi pályákat szeretjük, az acél, hogy megfogjuk azokat, akiket szeretnénk.

Rongits Attila: „Próbálkozunk. Az első gyorson volt egy kis fékproblémánk. Ezer éve

megyünk a Mitsubishivel, de mindig tud valami meglepetést okozni. Beraktunk egy új

fékbetétet, ami egyszerűen nem barátkozott meg a féktárcsával, alig volt fékhatásunk és

búgott az egész, ez zavaró volt. A második gyorsra visszaraktuk a jól bevált régi betétet és

jobban éreztem magam az autóban. Miskával vívunk, már közelebb kerültünk hozzá,

remélem, holnap ennél jobb nap lesz és mindenki mosolyogni fog a célban.”