Rengeteg néző előtt, sikerrel zajlott a Mecsek második napja

június 24, 2023

Szombaton reggelre szerencsére már napsütés váltotta fel a tegnapi felhőket, és az újjá épített szervizpark ismét fogadta a nézőket és persze a versenyautókat.

Természetesen minden résztvevő, de főként a rendezőség számára hatalmas csalódást okozott, hogy az előző napon félbe kellett szakítani a programot, de abban mindenki egyetértett, hogy ez volt a legészszerűbb döntés a nézők és a résztvevők biztonságának megóvása érdekében.

A viharok elvonultak, a verseny lebonyolításáért dolgozó kollégák pedig egész éjjel tartó munkával letakarították az utakat, hogy a versenyautók számára megfelelő körülményeket teremtsenek. A párosoknak az okozott nehézséget, hogy több helyen megállt a víz, mivel az előző naphoz képest a nagyjából 10 fokkal hűvösebb időben nehezebben száradt a pálya, amit természetesen már csak versenytempóban tudtak megtapasztalni. A kiszámíthatatlan körülményekhez a gumiválasztás is lutri volt, és bőven akadtak, akik bizony mellé nyúltak.

A második napon rögtön a teljes versenyútvonal leghosszabb pályájával, a 19,4 km -es Árpádtető – Abaliget szakasszal indult a megmérettetés, ahol az EHRC mezőnye rajtolt el legelőször.

Ezen a napon szintén két körben három különböző szakaszon láthatták a nézők a teljes mezőnyt, melyhez az R2 csatlakozott, váltva a pénteken versengő R3-at.

Az R2-ben 23-an indultak, de közülük összesen csak 14-en értek célba a nap végén. Bár időeredménye alapján az első szakaszok után Czékmány Norbert állhatott volna az élen – mivel hat szakaszból négyet meg is nyert-, de egy késés miatt 30 mp büntetést kapott, így Geiger Máté vette át tőle a vezetést. Ez az állás egészen addig tartott, amíg a negyedik gyorson el nem vitt egy lassítót, amiért ő is 10 mp-es büntetést gyűjtött be. Ezáltal Czékmányék vették át a vezetést, és Geiger a büntetésnek köszönhetően lecsúszott a második helyre. Ha a lassító miatti büntetést elkerüli, egy tizeddel megverhette volna riválisát. Harmadikként Molnár Zoltán hozta be a Citroen C2-t.

A napi szakaszokat a Historic mezőny avatta fel, azaz ők mentek át elsőként a gyorsaságikon. A nyitó, Árpádtető-Abaliget szakaszon, mire a mezőny végig ért, a pálya már sok helyen száraz volt, az erdős részeket kivéve. Érdiék kezdtek a legjobban, majd a következő, mecsekpölöskei gyorsot az olasz „Lucky” húzta be. Érdiék, annak ellenére jó időket mentek, hogy a tegnapi féltengely probléma továbbra sem oldódott meg. Az első körben, Érdi és Lucky mögött az osztrák Wagner állt a harmadik helyen. A második nekifutás végére is maradt ez a sorrend, Érdi helyismerete talán némi előnyt jelenthetett Luckyval szemben, aki nem tudta őt megfogni.

ifj. Érdi Tibor – (Kerék István): 

Melós verseny volt annak ellenére, hogy közel másfél perccel megnyertük. Voltak technikai problémáink, amit a kiváló szervizcsapat mindig orvosolni tudott. Minden szervizből versenyképes autóval mentünk ki. Egyszer sem hibáztunk, ha jól működik az autó, akkor nagyon jó! Az utolsó körben, három gyors alatt egy percet adtunk Lucky-nak. Másodszor is megnyertük ezt az európa-bajnoki futamot, amire nagyon büszkék vagyunk!

Lucky- (Fabrizia Pons):

Gratulálok mindenkinek, a szervezőknek a klassz versenyért és Érdinek a győzelemért. Nem tehettem többet azért, hogy megfogjam! 

Talán csinálhattuk volna másként is, nem kezdtünk támadásba már az elejétől. Volt némi gondunk a beállításokkal és nem minden gyorsot ismertünk, de ez semmit sem von le Érdiék győzelmének értékéből.

Karl Wagner – (Gerda Zauner):

Az idei év hasonló volt az előzőhöz, az esővel és a hőséggel. Gratulálok a szervezőknek, úgy érzem, nagy változások történtek, jobb a szakaszokat jelöltek ki számunkra. Voltak technikai problémáink a lengéscsillapítókkal és a felfüggesztéssel, de ez is benne van a raliban, örülünk, hogy itt lehetünk.

A Historic abszolút értékelésében Wirtmannék a negyedik helyet csípték meg, Érdi első, Lucky második, Wagner harmadik lett.

A magyar értékelésben természetesen szintén Érdi nyerte az abszolútot, Wirtmann másodikként hozta be a Ford Escort RS-t, Spindler Jenő a harmadik helyen követte őket. Kalapácsék negyedik legjobbként értek célba.

Wirtmann Ferenc – (Kerekes József):

Nem tudom ki rendezte ezt a versenyt :o), de annak tanítani kellene a többieket! Normálisan ki volt gumizva, nem volt kihordva, ilyen tiszta pályákon életemben nem mentem még. Klassz verseny volt!

Spindler Jenő – (Csizmadia Csaba):

A terv az volt, hogy beférjünk a tízbe, ha az egész historicos mezőnyt nézzük. A magyar értékelésben meg az első háromba-négybe, és ez össze is jött. Az időjárást nem tudjuk befolyásolni, alapvetően jó volt a verseny. Tetszett, hogy a gyorsok meg lettek fordítva, mert kicsit unalmas volt, hogy mindig ugyanabba az irányba megyünk. Az alsómocsoládi pályát nagyon szeretem, mentem volna még párszor rajta. 

Kalapács Zsolt – (Mohácsi László): 

Végre úgy érzem, megtaláltam a gázpedált, a hetedik helyről sikerült a negyedikre feljönni. Az autó hozta a formáját, minden úgy működik rajta, ahogy kell. Nagyon tetszett a verseny, gratulálok a rendezőknek, hogy ezt a nehéz döntést tegnap meghozták, mindenkinek ez volt az érdeke, hogy biztonságban legyenek a versenyzők, nézők, sportbírók. Biztos nem volt egyszerű meghozni ezt a döntést!

 Szabó Gergő (Szőnyi Péter)

Így, a jobb oldalról is érdekes volt a Mecsek Rallye. Az Esztergom Classic-on újra belekóstoltunk és nagyon élveztük, jó volt a régi arcokkal találkozni, ezért úgy gondoltuk, hogy itt a Mecseken is szerencsét próbálunk. Teljesen hibátlan versenyünk volt egy jó eredménnyel, nagyon jól éreztük magunkat.

 Trexler Zoltán – („Mésziati”)

Nagyszerűen éreztük magunkat, egy kiváló versenyző navigált nekem. A tegnapi megszakítástól eltekintve egy jó pörgős verseny volt, a kategória második hellyel nagyon elégedettek vagyunk.

 Az ORB + ORC mezőnyében hamar megtörtént az első látványos mutatvány, az első szakaszon Velenczeiék 15 km megtétele után árokban végezték, de szerencsére csak az autó bánta, így ők már kiszálltak a ringből.

Velenczei Ádám – (Vánsza Zsolt):

Leúsztunk sajnos az útról 170-nel, 10 centire mentünk el egy nagy fától. Ez még nem lett volna gond, csak, amikor visszajöttünk az útra, volt ott egy oszlop az út szélén, azt nem bírtuk kikerülni, hozzá értünk az oldalához, és beforgatott. Onnan még egy száz métert mentünk, végül becsúsztunk egy mély árokba. Egyből kipattantunk az autóból, nem tudtunk kijönni, egyértelmű volt, hogy vége. Rossz ez anyagilag is és a lelkünknek is, de próbáljuk magunkat felépíteni Veszprémre.

Hadikék sem jártak szerencsével, lecsúsztak az útról és arra gyanakodtak, hogy eközben megütötték a hűtőt, de később kiderült, hogy a turbó cső bilincsének kilazulása okozta a turbó nyomás elvesztését, amit aztán sikerült megoldaniuk.

Bodolaiék autója is megsérült, amikor elvittek egy lassítót, de komolyabb problémát végül ez nem okozott számukra és sikeresen célba tudtak érni.

Az időnként eleredő eső alaposan megnehezítette a dolgát a mezőny egy részének. A mecsekpölöskei szakasz rajtjában leszakadt az ég, ami komoly aggodalmat okozott a versenyzőknek. Sokat veszíthettek, akik nem voltak elég óvatosak, hiszen jó páran slickkel vágtak neki a mai első körnek.

Tagai Róbert (Bútor Róbert):

Az első és a harmadik szakasz nagyon jó volt a slick gumival, de a másodikon szinte csak gurultunk mert esett az eső és nem akartunk kockáztatni, igazán visszafogodtan mentünk.  Ilyen a rally, nem lehet minden pályára tökéletesen készülni.

 

Klauszék feltettek mindent egy lapra és megnyerték a gyorsot, Vinczéék és Turánék előtt. Bodogánék viszont beestek, és valami kiverte a Lada VFTS szélvédőjét, de szerencsére a gyorsról ki tudtak jönni és folytatták a versenyt.

A 3. szakaszon (Hetvehely – Golgota) Csík Zoltán Subaruja egy rosszul sikerült tempós kanyar után kigyulladt, ezért a mögötte rajtolók már etapként teljesítették a gyorsot. Az autót az utánuk érkező versenyzők poroltóival sikerült a helyszínen eloltani.

A napi utolsó előtti gyorson, Alsómocsoládon Kovács Antalék törték össze elég csúnyán a Hyundai I 20-t és ezzel utolsóként ők iratkoztak fel a pórul járt versenyzők listájára. A záró szakaszon már mindenki szerencsésen átért, és már csak az ünnepélyes célceremónia és díjátadó várt az összesen 125 célba érő párosra a Széchenyi téren, az őket üdvözlő rajongók, barátok és családtagok körében.

Az ORB mezőnyét Vincze Ferenc és navigátora, Percze Nándor nyerte 15.6 másodperccel megelőzve a Turán Frigyes – Farnadi Ágnes kettőst. Mögöttük a Klausz Kristóf – Papp Tamás ért célba a harmadik helyen, míg a Ranga Péter – Czakó Janek duó negyedikként futott be. A Mitropa Rally Cup értékelésének első helyét Klauszék szerezték meg.

Vincze Ferenc – (Percze Nándor)

Itt, Pécsen még sosem sikerült nyernünk, úgyhogy ez egy nagyon fontos versenyhétvége volt számunkra. Ugyan egy kicsit messze van nekünk, de nagyon szép a város és egyszer egy évben eljutunk ide versenyezni. A csapat nagyszerűen teljesített a hétvégén. Nándi is szuper volt a jobb oldalon, és nagy köszönet jár mindenkinek, aki hozzájárult ehhez az új sikerhez.

Turán Frigyes – Farnadi Ági

Nyilván azért jöttünk, hogy nyerjünk, de bennem nincsen semmi rossz érzés. Nagyon komoly csata volt, ketten egy kicsit ellógtunk, Ádi ugyan egy kicsit tudott csatlakozni hozzánk, aztán sajnos kiesett a versengésből, amit sajnálok. A második helyért meg kellett küzdenünk és gyorsan kellett menni. A verseny jó volt, a rendezőség, azzal, hogy a tegnapi második kört törölte, tökéletesen jó döntést hozott. A versenyzői összekötők nagyon jól végezték a dolgukat, maximálisan ki voltunk szolgálva.

Ranga Péter – (Czakó Janek)

Nem vagyok maradéktalanul elégedett! Negyedikek lettünk, de volt több gondunk is, például egy féltengelytörés az utolsó körben, de azért ezzel együtt nem olyan rossz az eredmény. A pályák nagyon jók lettek, nagyon jó verseny volt.

Bertalan Márton – (Paizs Róbert)

Nem vagyunk igazán elégedettek, de elégedetlenek sem. Csalódott vagyok azért, hogy a második hely kicsúszott a kezünkből, de most egy murvás futam következik, arra nagyon készülünk, mert nagyon szeretjük.

 Berta László – (Császár László)

Csilloghatna fényesebben is ez a serleg. Kicsit bosszantó, hogy valahogy mindig kiénekelik a szánkból a győzelmet. Nyilván, ahhoz nem kellett volna hibáznom annyit. Például százhatvannal megforogni. De szerencsére nem törtük össze a kocsit, ráadásul a powerstage-t megnyertük, és így talán egy vagy két ponttal vezetjük a bajnokságot Bertalan Marciék előtt. Meglátjuk, mi lesz a következő versenyen.

 Németh 16 V Péter és (8 V Péter)

Nem gondoltuk volna, hogy a végére ez jön ki ebből a hétvégéből, a gyerek nagyon szépen és nagyon gyorsan ment, tényleg kihozott mindent belőle. Nagyon büszke vagyok rá, hogy huszonegy évesen itt tart és ekkora tehetséggel. Ez a tizenegyedik győzelmem a közel negyven Mecsek Rallye-mból, de nyilván ez a fiammal együtt, navigátorként elért mostani a legkedvesebb, legkülönlegesebb.

Vogel Adrienn – (Maricsek Miklós)

Nagyon siratom a dobogós helyezést, de hát ilyen a rally. Ezekkel a keverékekkel a nedves pályákon rengeteget csúszkáltunk és ott sokat vesztettünk. Nyilván ebben is kell fejlődni. Viszont az árpádtetői gyorsot sikerült megnyernünk, ami nagyon nagy fegyvertény ebben a szoros mezőnyben.

Az ORC mezőnyének legjobbjai, sorrendben Bacsa Tamás – Hanyik Gergely, Matics Mihály – Zejda Viktória, Gyarmati Ariel – Kocsis György lettek.

Gyarmati Ariel – (Kocsis György)

Nagyon későn készült el az autónk. Éppen, hogy rajthoz tudtunk állni. Ez volt az idei első versenyünk és nagyon örülünk, hogy célba tudtunk érni!

Az 56. Mecsek Rallye céldobogóján a versenyt rendező PSN Zrt. vezérigazgatója, Máté János és az MNASZ elnöke, Szujó Zoltán, valamint az MNASZ Rally Szakágvezetője, Hoffer Zsolt osztotta ki a díjazott versenyzők számára a jól megérdemelt serlegeket és a különleges díjakat. Az ünneplés az elmaradhatatlan pezsgőlocsolással zárult.