Ranga Péter: Rajthoz állok én is Büki Ernővel, azonban ebben az évben „csak” mint előfutó. Ebben az évben van édesapánk halálának húsz éves évfordulója, így ennek emlékére egy GC8-as Subaru Impreza-val fogunk indulni, ugye ilyen volt apa utolsó versenyautója. Ez a dekoráció olyan lesz, mint a versenyautóé, csak a technika lesz más, ez félig utcai autó.
Milyen érzés volt az, hogy tavaly elmaradt a verseny, és így nem állhattatok rajthoz?
Ranga László: Rossz volt, mert terveztük, pont ezt a versenyt viselte meg a vírushelyzet. Az idei azonban mindenkit kárpótol majd, ahogy látom a szervezők ebben az évben nagyon kitettek magukért, így szerintem ez lesz a szezon legjobb versenye.
RP: Nagyon sajnáltuk, hiszen mi mióta az eszünket tudjuk, azóta volt Mecsek Rallye, így nagyon nagy hiányérzet volt bennünk.
Mit jelent számodra a Mecsek Rallye?
RL: Magát a ralit. Mivel ez a mi hazai futamunk, így minden évben ezt várjuk leginkább, és ha vége van, akkor várjuk a következőt. Nekünk a többi futammal csak telik az idő, hogy elérjünk a következő Mecsek Rallye-ig.
Milyen eredményre számítasz a Peugeot 208 Rally4-gyel?
RL: Erre még én is kíváncsi vagyok most, hogy kimaradt egy év. Egy biztos: mindenképp dobogóra szeretnénk állni – ez a minimum itthon. De, ha egy mód van rá a legfelső fokára szeretnénk felállni.