Nem csak rali lesz a Mecsek Rallye idején

június 19, 2021

A Széchenyi téren rendezett rajtceremónia önmagában is egyedi látványosságot nyújt, de az 54. Mecsek Rallye ünnepélyes megnyitóján más szórakozási lehetőséget is találnak a szurkolók.

A főtéren felállított színpadon fellép egy helyi együttes a Made In B, a Hip-Hop&Pop zenét játszó zenekar képviselőjével az idei első, villányi koncertjük után beszélgettünk.

2016-óta létezünk ebben a felállásban. Három tagból áll a zenekar, Horváth Lejla, az öcsém Szentgyörgyváry Bertalan és én” – kezdi az együttes bemutatását Szentgyörgyváry Balázs. „Én írom a zenét és hangszerelem, és hárman közösen írjuk hozzá a szöveget. Mára már eljutottunk odáig, hogy csak saját számainkat játsszuk.”

Nagyon fontos számunkra, hogy jó hangulat legyen a koncertjeinket. Az a célunk, hogy erre az időre a közönségünk mellőzni tudja a mindennapi problémákat, és felhőtlenül tudjon bulizni. A szövegeink is pozitív gondolatokat hordoznak.”


Dupla első lesz a zenekar életében a Mecsek Rallye-n való fellépés, hiszen sem autóversenyen, sem nemzetközi eseményen nem játszottak még.

„Az autóversenyek világát eddig nem ismertük. Mindannyiunknak van jogosítványa, de versenyen még nem voltunk. A Mecsek Rallyról természetesen hallottunk már, hiszen a régió ikonikus rendezvénye. Már beszéltünk róla a többiekkel, hogy mindenképpen megragadjuk az alkalmat, és ha már ennyire közel kerültünk a versenyhez, akkor meg fogjuk nézni élesben is a mecseki pályákon őket.”  

Szentgyörgyváry Balázs azt nem tudta megmondani, hogy az EHRC veterán versenyautói vagy az Ob mezőny modern járművei állnak közelebb a szívükhöz, így ezt a kérdést majd az 54. Mecsek Rallye után tudják majd megválaszolni.

Nemcsak a felnőttek, hanem a kisebbek is találnak maguknak programot, ha a sebesség élményére vágynak, igaz „csak” kötött pályán. A Zuggo Ládavasúton egy faládában ülve suhanhatnak le a 16 méter hosszú lejtős pályán a gyerekek, igazi mini hullámvasút élménnyel.

Az 54. Mecsek Rallye mezőnye mellett versenyautókiállítás is lesz a Széchenyi téren, ráadásul kettő! A „Rali keleti csillagai” című gyűjtemény két napon keresztül várja az érdeklődőket olyan igazi és működő versenyautókkal, amelyeket még napjainkban is versenyzésre használnak gazdáik, és amelyek negyven évvel ezelőtt meghatározó elemei voltak térségünk ralisportjának.

Szombaton hegyi versenyautók is csatlakoznak a kelet csillagaihoz, ezzel egy másik olyan szakág is látható lesz, amelynek ugyancsak komoly tradíciója van a Mecseken.