Nagy csatát hozott az I. Therwoolin Boldogkő Rally – Gryazin nyerte a versenyt
Világsztárok a hazai menők ellen. Ez lehetett volna az ORB szezonnyitó mottója, mert a 2021-es magyar bajnokságba nevezett Mads Ostberg és Jan Kopecky mellett Nikolay Gryazin is benevezett a versenyre. A kérdés az volt, hogy a mérhetetlen rutinnal rendelkező sztárok ellen mire elég a magyar versenyzők pályaimerete. Az egynapos verseny első három gyorsaságiját követően az összetettben Gryazin és Ostberg csatázott az élen, mindössze 1.8 másodperc volt közöttük. Kopecky majd 16 másodperces hátrányban volt, mögöttük pedig Hadik, Csomós és Turán volt a sorrend. A hetedik Velenczei már fél percen kívül volt. A gyorsasági eredményeket nézve viszont nem volt ennyire egyértelmű a kép, a háromból kettőt magyar versenyzők nyertek.
A második kör végére Kopecky már nem volt versenyben, még a negyedik gyorsasági előtti etapon ki kellett állniuk differenciálmű hiba miatt. Ostberg és Gryazin között pedig nem dől el semmi, az ötödik szakasz után Gryazin kapott 10 másodperc büntetést így Ostberg került az élre, de Gryazin a hosszú gyorsaságin visszavette a vezetést, a különbség 1.2 másodperc volt közöttük, a harmadik Hadik-Kertész páros már közel fél perces hátrányban volt. Parádésan autózott a Csomós –Nagy duó, tartották az előnyüket a negyedik Turán előtt. Igaz Hadik 10, Turán 20 másodperc büntetést kapott. A hetedik gyorsaságin Ostberg vette át a vezetést, majd a nyolcadikon úgy tűnt el is dől a verseny, mert Gryazinék defektet kaptak, és 15 másodpercre nőtt Ostbergék előnye. Mögöttük a magyarok Hadik, Turán, Velenczei, Csomós sorrendben következtek, Hadikék is 50 másodperc hátrányban voltak Ostberg mögött.
A végére aztán jött a dráma. Ostbergék defektet kaptak, ezzel majd két percet veszítettek és visszaestek az ötödik helyre. Gryazin megnyerte az utolsó gyorsaságit, de lassító kikerülésért kapott 30 másodperc büntetést, ám ez is elég volt ahhoz, hogy 10.5 másodperc előnnyel megnyerje a versenyt a Hadik-Kertész duó előtt. A harmadikak Turánék lettek, de őket szabálytalan gumihasználat miatt megbüntették, a versenyen elért helyüket megtarthatják, de bajnoki pontokat nem szereztek. Velenczeiék felborultak és ezzel kiestek, így végül a Csomós – Nagy páros lett a negyedik. Az RC4 kategóriában a Hagodi – Bunkoczi duó bő fél perces előnnyel nyert az ifj. Fekete – Begala kettős előtt, a harmadik a Trencsényi – Szegedi páros lett. Részletes eredmények itt olvashatók. A szezonnyitó tehát óriási csatákat hozott, ami mindenképp jó jel az idei bajnokság előtt. A kiszámíthatatlan tavaszi időjárás sokszor megtréfálta a pilótákat, de az látható, hogy ha a Mecsek Rallye alatt nem esik az eső, akkor száraz aszfalton a hazai élmezőny akár meg is tudja szorongatni sztárokat.
fotó: Csatlós Norbert/MNASZ (főkép), versenyzői facebook oldalak