Tíz gyorsasági szakasz után az 59. Mecsek Rallye összetett győzelme eldőlni látszik. Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György elképesztő dominanciát mutat: a páros az eddigi összes gyorsasági szakaszt megnyerte, és közel 40 másodperces előnnyel vezeti a versenyt a második helyen álló Bútor Róbert–Molnár Fanni kettős előtt.

A Vinczéék mögött zajló csata ugyanakkor még tartogat érdekességeket. Bútorék stabilan őrzik második helyüket, míg Lászlóék szintén biztosnak tűnő pozícióban állnak a dobogó harmadik fokán. Az első három helyezett között már jelentősebb különbségek (38,3 és 24,1 másodper) alakultak ki, ezért jelenleg úgy tűnik, hogy az összetett sorrend nagyobb meglepetés nélkül végződhet.

A mezőnyben több helyen még másodperceken múlhatnak a helyezések, ezért a középmezőnyben továbbra is komoly harc folyik. Az utolsó, záró gyorsasági azonban igen nagy jelentőséggel bír, Power Stage lesz, ahol extra bajnoki pontokat szerezhetnek a leggyorsabb párosok. Ráadásul ezeket a plusz pontokat másfélszeres szorzóval számolják. Előfordulhat tehát, hogy egyetlen jól sikerült Power Stage több bajnoki pontot hozhat, mint egy átlagos futamon egy helyezés különbség, így a versenyzők biztosan nem fognak spórolni a tempóval. Az összetett győzelem talán már eldőlni látszik, azonban a bajnoki pontokért folyó harc az utolsó méterekig nyitott marad az 59. Mecsek Rallye-n.


No change at the top after the fourth special stage

After Saturday’s first round of the 59th Mecsek Rally the Szentkút–Orfű, Alsómocsolád–Mecsekpölöske, and Árpádtető–Camping special stages—the two-time Hungarian champion (2019, 2023) Péter Vincze driving a Skoda Fabia RS remains in the lead. The  Vincze-Kocsis duo has built a 22.5-second lead in the overall standings.

Behind this significant lead, however, the battle is extremely close: only tenths of a second separate second and third place. Bútor and László are constantly swapping positions in the stage results, with the balance tipping in favor of one pair or the other. On today’s second special stage, the Alsómocsolád–Mecsekpölöske leg, the Bútor team proved faster this time, by 2.2 seconds.

The Bodolai–Deák duo currently leading the ORB points standings, posted the fourth-fastest time, moving up two spots to fourth place in the overall standings.

Fotó: Sári Péter