A Mecsek Rallye helyszínei: Bakonya

Bakonya község a Pécsi kistérségben, Pécstől 15 kilométerre, a Mecsek nyugati oldalán fekszik. Baranya megye legősibb falvainak egyike. Az 55. Mecsek Rallye alatt a Hetvehely – Golgota gyorsasági szakasz révén érintett, szombaton két alkalommal.

Nevezetességek:

Helytörténeti Múzeum (Fő u. 2.): A László Cecília által a falura hagyott épületből kialakított helytörténeti gyűjtemény. A berendezés részben a néhai László család hagyatékából, részben az egykori plébánia berendezéséből származik, valamint a község lakói által összegyűjtött tárgyakból áll össze. Az épület pajta részében korabeli földművelő és bányászattal kapcsolatos eszközök, emlékek is megtalálhatóak.

A tájház udvarán elhelyezkedő kisebb épületben található a Vörös Vince tiszteletére kialakított emlékszoba (az Országgyűlés volt alelnöke, a Független Kisgazdapárt /FKGP/ örökös tiszteletbeli elnöke volt.) A szobát saját bútoraival, írógépével, kézirataival, illetve az életét bemutató fényképeivel rendeztük be, amelyeket a családja adományozott a településnek.

Mivel Bakonya egykori bányászfalu, a múzeum parkjában található a Bányászemlékkő, valamint egy csille. A múzeum udvara szépen gondozott, parkosított közterület, közepén népi fafaragó művével, Szent István szobrával. A telek bejárat felőli oldalán kapott helyet 2020-ban a Bakonya feiírat.

Szent György Római katolikus templom:

Árpád-kori a 13. századból, többszöri átépítés után most barokk stílusú. Bakonya híres, ősi, Árpád kori templomáról, melyet Szent György tiszteletére emeltek.

Római katolikus plébánia épülete:

Barokk stílusban épült 1788-ban, amikor Bakonyán önálló plébánia létesült. Az épület műemlék.

Szent Antal Kápolna:

A község belterületétől dél-keletre található a 1807-ben készült kápolna, amit az akkor dúló dögvész elvonulása után, fogadalomként építtetett a falu közössége.

Mária-kert:

A település része a Máriacelltől Csíksomlyóig tartó Mária-út magyarországi Zalaegerszeg – Nagykanizsa – Szigetvár – Pécs – Baja – Szeged vonalon haladó szakaszának. Ezért találhatunk rá egy Mária-kertre Bakonyán is, a település északnyugati határában, kiváló szalonnasütő, pihenő hely.

Ökoturisztikai látogatóközpont: (Fő u. 19.)

A létesítmény célja a Bakonyától Eszékig húzódó Baranya Zöldút természeti értékeinek, növény és állatvilágának megismertetése.

Pajtaszálló: (Fő u. 19.)

Rendezvények helyszíne, bérelhető szálláshely, 9 ágyas férőhellyel rendelkezik, lehetőség van főzésre, zuhanyzásra is.