Az idén eddig egy versenyen indultam, a Rally Hungary-n, ami számomra egy újabb kihívás volt. Az volt a tervem, hogy az igazi versengésből való hosszú kihagyás után picit megmérettessük magunkat, ami sajnos, őszintén megmondva nem úgy sikerült, ahogy gondoltam. Jobb eredményre és jobb hangulatra számítottam, de ez nem valósult meg. Valószínűleg egy picikét túlstresszeltem a dolgot és jobb eredményt akartam elérni, mint ami benne volt ebben a csomagban, amit össze tudtunk rakni, és ez elég negatívan hatott rám. Igazából nem is tudtunk a saját tempónkban, a saját stílusunkban autózni, hibázgattuk is, nem volt elég a sebesség sem, igazából nem is éreztem magam olyan jól az egész rendezvényen, mint ahogy kellett volna. Így nem indult jól ez az év. Ebből több konzekvenciát is levoltam, egyik az, hogy nem kell nekem már feszegetnem az élmezőnyben való autózást, főleg nem egy EB élmezőnyt – lehet, hogy egy magyart sem – jó ez a WRC-s „hobbistaság”, amit kitaláltam pár évvel ezelőtt. Valószínű, nem volt véletlen, hogy ezt választottam akkor és most így, hogy egy kicsit visszacsöppentünk a versengésbe, láttuk és éreztük a különbséget az eddigi autózásunk és -e között a Rally Hungary-s feszülés között. Ettől függetlenül maradtak bennem kételyek, ami arra ösztökél, hogy esetleg még egyszer megpróbáljuk majd, mert szerintem ennél azért sokkal több van bennük, csak ez most valamiért nem jött ki. Hozzáteszem, hogy ez is inkább magam felé lenne bizonyítás, hogy nem múlhatott el ennyire minden. Ha így lenne, akkor a WRC-vel sem tudnánk normálisan menni, úgyhogy azt gondolom, több oka is volt ennek, hogy nem sikerült, nem csak az, hogy én nem vagyok már a régi, de persze ez is benne lehet. El kell fogadni, hogy az ember megöregszik és a fiatalok viszont nagyon bátrak és gyorsak. Majd meglátjuk, hogy jövőre nekiugrunk e még egyszer, vagy tényleg végleg hagyni kell a stopper ellen való autózást és az európai élmezőny elleni küzdelmet. Ezt el kell fogadni, bár nem volt könnyű szembesülni vele. A 12-14. idők nem nagy sztorik még akkor sem, ha a magyar mezőnyben nem volt annyira vészes. A második, harmadik, negyedik helyen voltunk, ami nem rossz, főleg úgy, hogy évi két-három versenyt megyek, 50 évesen. De azért én belül többre és jobbra számítottam. Ez okozott azért kb. két hét szenvedést a verseny után, de az élet megy tovább, helyre kell rakni a dolgokat, vannak célok, vannak projektek, amiket nyomni kell.

A Mecseket szokás szerint nagyon várom, az utolsó simítások zajlanak, minden rendben, kivéve, hogy az aszfalt váltót nem tudtuk megoldani tavaly Győr óta, amikor szétment a teszten. Ezért ismét murva szettel, murva váltóval és difivel megyünk, de legalább már tudom, hogyan működik, hiszen Győrben az első napot így teljesítettük. Nem fog akkora meglepetést okozni, mit ott, hogy az első gyorson kell kipróbálni, hogy egyáltalán lehet -e vele menni. Lesz a verseny előtt még egy tesztünk, 50-60 kilométer, ahol finomítani fogjuk az ehhez való setup-okat, meg aztán vissza is kell rázódnom, hiszen utoljára a Mikulás ralin ültem az autóban, ami hét hónapja volt, Győrben, aszfalton pedig tavaly szeptemberben. De nagyon várom, szeretem a mecseki pályákat, szeretem azt a hangulatot, várom a csapatommal való együttműködést, mert Veszprémben nem a saját csapattal mentünk és nagyon hiányoztak az embereim és a szokásos légkör. Teljesen pozitívan állok hozzá és várom, hogy rajtolhassunk!