A Mecsek Rallye így pályázik a legtisztább versenykörnyezet címre

Rendezvényeink az elmúlt 20 évben – a fenntarthatóság érdekében – minden alkalommal szervezett hulladékgyűjtéssel zárultak, hogy az elvárható minőségben adjuk vissza a területeket az érintett kezelőnek, önkormányzatnak, és természetesen az ott élő lakosoknak.

A versenyt követően a hulladék eltakarításában részt vevő kollégáink találkoztak az erdőkben hagyott hűtőszekrénytől kezdve, Lada tankon keresztül mikrosütővel is, a sörösdobozokon kívül, mely hulladékokat maradéktalanul összegyűjtöttünk.

Az elmúlt két évben a Mecsek Rallye-k alkalmával megvalósított „FunZone”-ok esetében (irányított nézői pontok parkoltatással, büfével, mobil toalettekkel, valamint DJ hangulat felelősökkel) tovább emeltük a tétet, és ezeken a kiemelt nézői pontokon a versenyek idejére megszerveztük a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét is, a szükséges felszerelés és logisztika biztosításával. Köszönjük, hogy nézőink éltek is ezzel a lehetőséggel!

Az idei évben is szeretnénk ezt megvalósítani, amelyhez kérjük minden látogató, és a versenyen dolgozó kolléga szíves segítségét!

„Óvd a természetet, szeresd a Rallye-t!”

hu_HUHungarian