(ORB, ORC) Ostberg: “Kihívásokkal teli hétvége volt – A Széchenyi téri célban mondták…

június 25, 2022

Mads Ostberg, Patrik Barth:

“Kihívásokkal teli hétvége volt, ez a mai nap különösen jól sikerült. Sok időt töltöttem azzal, hogy megtaláljam a megfelelő beállításokat. Összességében örülök, hogy sehol nem veszítettünk túl sok időt, és vissza tudtuk szerezni az első helyet. Örülök a győzelemnek, mivel nagyon jól éreztem magam, és közben elértem a kitűzött célomat. Ez a verseny nagy kihívás volt, és nagyon boldog vagyok, hogy ismét megnyertem!”

Turán Frigyes, Farnadi Ágnes:

“Jó volt a hétvége, kicsit lassan jött meg a tempónk. A pénteki nap kicsit ráment arra, hogy nem a legjobb beállításokkal kezdtük a versenyt. De a mai napnak kifejezetten örülök, versenyképesek voltunk, az első időkért tudtunk harcolni, úgyhogy jó volt. Nyilván jobb lenne, ha most kezdődne a verseny, mert akkor ezt a hátrányt el tudnánk felejteni, de abszolút nagyon jó hétvége volt, szuper pályákkal, sok nézővel. Most annyi történt, hogy elhittem azokat, amiket tapasztaltam az első körben, nagyon stabil lett az autó, nagyon jó élmény volt vele menni. Hat másodpercet gyorsultunk ezen a kvázi rövid szakaszon, nagyon örülünk. Sokat tanultunk az autóról, a gumiról, úgyhogy örültünk, hogy itt lehettünk.”

Német Gábor, Adorján Szabolcs:

“Nehéz hétvégén vagyunk túl. Nagyon nehéz pályákon mentünk az elmúlt két napban. Összességében már mondhatom, hogy jól alakult számunkra a verseny. Karcmentes az autó, ami nagyon fontos. Sajnos ennél előrébb most nem tudtunk kerülni, de összességében nagyon elégedettek vagyunk, hogy ezeken a nehéz pályákon a hatodik helyre be tudtunk jönni. A második körre módosítottunk a beállításokon, és sokkal jobb lett az autó. Lehet, hogy ha még tovább finomítottunk volna, akkor még jobb lehetett volna, de ezzel így most elégedett vagyok. Összességében elégedett vagyok a hétvégével.”

Ranga Péter, Czakó Janek:

“Nagyon jó volt. Nehéz és hosszú verseny volt, a meleg sem tette egyszerűvé, volt technikai gondunk, amivel ma bezsákoltunk egy perc hátrányt, de igazából így is nyerni tudtunk, úgyhogy nagyon élveztük. Én egy picit jobb tempóra számítottam magunktól, nyilván így, hogy tudtunk nyerni a kategóriában ez így most elég volt, de szenzációs volt a rendezés, úgyhogy köszönjük a PSN-nek és a Markó Tibinek.”

Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt:

“Jó volt, ugye a 10 gyorsaságiból sikerült megnyerni ötöt, sajnos itt az utolsó előttiben hibáztunk egyet, véletlenül nekimentünk egy lassítónak, hozzáértünk, és itt kaptunk egy büntetést, úgyhogy elúszott a második hely. Most lemegy a verseny, és akkor hazajön a gyerkőc, úgyhogy most már jövő héten szeretnék vele foglalkozni. Nem volt rossz amúgy tényleg, tudtuk tartani a versenyt, Ostberggel is, Ferivel is, úgyhogy jó volt.”

Vogel Adrienn, Maricsek Miklós:

“Az utolsó volt a legjobb, igazából itt már annyira átestem, meg jó széles aszfaltok voltak, úgyhogy otthonosabban éreztem magam, és jó volt a ritmus. Jó időket is mentünk a többiekhez képest. Az első gyorson szűk volt, az nem az én pályám, de hát legalább tudom, hogy ezen a területen kell fejlődnöm a jövőben. Miki azért próbált motiválni, ügyes volt, és elmondta, hogy még hol fér rá több. Végig dicsért, tudta, hogy nekem hol a limit, és még azokat is átléptem, úgyhogy teljesen jó volt, ez a kis Peugeot nagyon megbízható. A csapat tök jó kis kocsit rakott össze, úgyhogy jó volt. Jó ez a Mecsek Rallye. Néha ördögtől való, de jó.”

Hoffer Zsolt

“Az autónk 20 lóerővel gyengébb lett az előző versenyekhez képest, mert nincs versenybenzinünk, nem azzal megyünk. Védjük a motort, mert az előző  versenymotorunk meghalt,  és lehet, hogy a versenybenzin miatt. Ezért egy új vezetési stílusra kell átállnom, mivel az autó sokkal inkább lendület-autóvá vált. Eddig nagyon élveztem, hogy jól gyorsul és látványosan lehet vele menni, de most nem így van. Egy kézifék meghúzás igazából egy drasztikus lassítást eredményez, úgyhogy erről le kellett szokni. A fölfelébe nagyon kellett volna az erő, lefelé próbáltuk a futóművel ezt kompenzálni. Biztos maradt benne sok, de élveztük, jól éreztük magunkat ezen a hétvégén.”

Vincze Ferenc:

“Az első nap jobban sikerült, pedig azt gondoltam, hogy Madstől ott sokat fogunk kapni, mert azok igazi rali pályák, ő pedig azokon nőtt fel, de ott egész jó partiban voltunk. Viszont a szélesen, ahol azt vártam, hogy jobbak leszünk, itt meg pont fordult a kocka, ma ő gyorsabb volt és így a végére összejött egy kis különbség. Próbáltam kihozni a maximumot magunkból és az autóból, ami sokszor sikerült is. Azért örülünk, mert megvan a második hely, de szeretnénk már ebből kitörni. Az elmúlt négy verseny mindegyikén másodikok lettünk, szeretnénk már nyerni is.”