(EHRC) Érdiék nyertek, mindössze kilenc tizeddel!

június 25, 2022

Tíz gyorsasági szakasz után véget ért az 55. Fenstherm Kontakt Mecsek Rallye az EHRC mezőnye számára. A rajthoz álló 50 párosból végül 35 fejezte be a versenyt.

Az ifj. Érdi, Csökő kettős kisebb kalandozások és műszaki probléma mellett 5 gyorsasági győzelemmel és az összetett első hellyel térhet haza a mecseki hétvége után. Trefortpusztán még bezsebeltek egy gyorsasági-győzelmet – a verseny során az ötödiket – azután viszont már csak a biztos célba érésre koncentráltak és visszavettek a tempóból. Az időket elengedték, azonban az elsőséget nem, a tizedik gyorsasági után 0,9 másodperc előnnyel, megszerezték az EHRC értékelés abszolút első helyét.
A mezőny második legeredményesebb párosa szombaton az olasz Zippo, Piceno kettős volt, ők ugyanis 4 gyorsasági győzelmet szereztek. A szerencse azonban elpártolt mellőlük, technikai problémák miatt kétszer is büntetést kaptak késés miatt és ezzel lecsúsztak a dobogóról, így végül negyedikként fejezték be a versenyt.

Az összetett verseny második helyét stabil második-harmadik időkkel a finn Silvasti, Pietilainen páros zsebelte be, a harmadik legjobbként pedig a Wagner, Zauner duó hozta be a Porsche 911-et a Mecsek Rallye céljába.

A Historic OB első helyét szintén Érdiék szerezték meg, viszont mögöttük a Kalapács, Kalapács és a Csukovics, „Kari” kettősök léphetnek fel a dobogóra.

 

A Historic Eb végeredménye:

1.  Érdi, Tibor jr. –  Csökő, Zoltán
#H2 Ford Sierra RS Cosworth 4×4

E4
01:19:04.5  
2.  Silvasti, Ville –  Pietiläinen, Risto
#H4 Lancia Rally 037

E6
01:19:05.4

30.0
+00.9
+00.9
3.  Wagner, Karl –  Zauner, Gerda
#H3 Porsche 911

D4
01:20:26.0 +01:21.5
+01:20.6
4.  „Zippo” –  Piceno, Denis
#H1 Audi Quattro

D4
01:20:38.0

02:10.0
+01:33.5
+12.0
5.  Myrsell, Mats –  Junttila, Esko
#H5 Ford Sierra RS Cosworth 4×4

E4
01:20:59.1 +01:54.6
+21.1
6.  Sainz, Antonio –  De La Puente, David
#H7 Subaru Legacy 2.0 4WD Turbo