(EHRC) Érdiék nagyon örülnek, hogy nem csak a megszokott pályákon kell versenyzniük

június 17, 2022

Az ERC2-ben három Európa-bajnoki címmel is büszkélkedő ifj. Érdi Tibor, Csökő Zoltán páros, ahogy minden versenyen, úgy a Mecsek Rallye-n is győzni szeretne.

A Historic országos és Európa-bajnoki értékelésben is rajthoz állnak Érdiék a Mecsek Rallye-n. Ha pedig ott vannak a mezőnyben, nyerni akarnak – de így is van ez rendjén.

„Az autóval voltak problémáink, vadonatúj motor és új első difi van benne. Ha kibírja a versenyt, márpedig nagyon bízunk benne, hogy így lesz, akkor szerintem meg tudjuk vele nyerni” – fogalmazott ifj. Érdi Tibor.

A Historic országos bajnokságon a saját kategóriájukban és az abszolútban is az élre várják magukat, az Eb azonban más tészta. Az autójukkal a legfiatalabb korcsoportba kerültek, ahol kemény dió lesz az első helyen végezni, de a magyar közönség előtt nagyon szeretnének sikeresen szerepelni.

Az biztos, hogy Érdiéknek nem nagyon tud újat mutatni a Mecsek, jó néhány versenyen részt vettek már. Bár több éve nem indultak itt magyar bajnokságon, ahogy illik, mindegyik pálya megvan fejben…

„Emlékeim szerint 2019-ben mentem utoljára egy R5-ös Skodával. Úgy értünk oda a gépátvételre, hogy előző éjjel építették át murváról aszfaltra – kicsit zaklatott volt. Nagyon örülünk annak, hogy újra itt vagyunk, miként annak is, hogy nemcsak a szokványos pályák szerepelnek a programban, hanem benne van a pécsváradi gyors és Trefortpuszta. Minden pilóta csak úgy tud fejlődni, ha új utakon, új pályákon is versenyez, ne csak súlynak legyenek az autóban a navigátorok!”

 K. M. A.

 Fotó: Montovay Tibor (Montus Fotó)