A Mecsek Rallye korábbi győztesei (2.). Benik Balázs: “Jó szívvel gondolok a Mecsekre, de az idén nem tudok rajthoz állni”

június 13, 2022

Benik Balázsnak a Mecseken kétszer is termett már babér: 2006-ban és 2007-ben Varga Istvánnal az abszolút első helyre vezették a Ford Focus Wrc-t. Ahogy a korábbi abszolút bajnok sajnálkozik, bár nagyon szeretett volna, ezúttal mégsem fog tudni ideérni a pécsi futamra.

A Mecsek Rallye mindig is az elsők között volt számomra, az egyik kedvencem. Legtöbbször záró futamként szerepelt a versenynaptárban, sokszor dőlt el a bajnokság ezen a versenyen. Az aszfaltos pályák között szinte egyedülálló adottságokkal rendelkezik, nagyon kevés helyen lehet ilyen pompásakat találni, ráadásul ilyen szép környezetben, ami véleményem szerint szintén nagyon fontos, és a nézők is szívesen jönnek ide. A korábbi versenyekről szinte csak jó emlékeim vannak, persze, azt nem mondom, hogy nem értek kudarcok, akár defektek, vagy kisebb balesetek, de összességében úgy emlékszem vissza, hogy volt bajnokavatásunk, dőlt már ott el több alkalommal is az év végi eredmény sorsa, úgyhogy én mindenképpen jó szívvel gondolok erre. Úgy tudom, az idén sok nézőt várnak a rendezők, és biztosan így is lesz. Sajnálom, hogy ilyen időpontban még nem vehettem részt a versenyen, amikor én indultam, mindig köd volt, esett az eső, falevelek hevertek az úton, ebből a szempontból most biztosan kicsit más lesz.

Évről-évre azt tervezem, hogy majd a következő szezonban újra visszatérek, de őszintén megvallva nem valószínű, hogy az idén rajthoz fogok állni. Azt nem mondom, hogy az év vége felé nem gondolkodom valamiben, de most egyéb más teendőkre kell inkább koncentrálnom. A verseny ideje alatt pont a család élvez majd prioritást, a gyerekek a legfontosabbak, együtt töltjük majd a szabadságot. Számukra most rövidebb a szünet, mint normál esetben és szeretnénk kihasználni az időt a velük való együttlétre. Persze, nagyon szívesen ott lettem volna, legalább a lebonyolításban részt tudtam volna venni, de sajnos most nem fog sikerülni. Viszont mindenkinek kéz- és lábtörést kívánok, vagy sok szerencsét, kinek hogy tetszik.

Egyébként a munkám miatt rengeteg időt töltők Pécsett, ahol több  építőipari beruházást végzünk egyszerre. Jelenleg három nagyobb munka van folyamatban: egy sportkomplexum, egy vásárcsarnok, és Pécs mellett egy szálloda. Mondhatom, hogy ezek a projektek jelentősen leterhelnek, heti kétszer-háromszor is odautazom, emellett az ország más pontjain is vannak beruházásaink. Körülbelül heti 1500-2000 kilométert teszek meg, emiatt úgy vagyok a vezetéssel, hogy ami eddig élményt adott, az már inkább munkává vált.